nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
PTE-PEAC
2024. április 3.
Utolsó mérkőzés
PTE-PEAC
1
1. FC VESZPRÉM
5
2024. március 27.
#együttdobban

Fontos győzelmet arattunk!

A listavezető Veszprém az Újpest vendégeként is begyűjtötte a bajnoki pontokat az első osztályú futsalbajnokság szombati találkozóján.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Folytatódott a decemberi meccsdömping a futsal NB I-ben, a Veszprém nyolc nap alatt már a harmadik bajnokiját játszotta. A tizennegyedik forduló szombati játéknapján az éllovas a hetedik helyen álló, de a felsőházi rájátszásba vágyó Újpesthez látogatott.

Jó iramú, lüktető játékot hozott a késő esti találkozó, amelyen az első lehetőség a mieink előtt adódott. Ton szép csellel csapta be Szeghyt a bal oldalon, éles szögből kapura is lőtt, de Vámos védett. A kontrából Suscsák iramodott meg, ám Spandler eszén nem tudott túljárni.

A 6. percben Ton szerzett labdát Lipltől, Szeghy sem tudta szerelni a brazilt, aki elegánsan a kapuba emelt Vámos fölött (0-1).

A játékrész derekánál Spandler merészkedett előre, senki sem lépett ki a kapusra, aki tizenöt méterről hatalmas gólt vágott a bal alsó sarokba (0-2).

Lendületes támadásokat vezettek a lila-fehérek, de továbbra sem tudták feltörni a veszprémiek szervezett védekezését. Hattal a szünet előtt Vámos is előrehúzódott támadni az újpestieknél, akik labdát vesztettek. Gerencsér lecsapott a játékszerre és a saját térfele közepéről az üres kapuba ívelte azt (0-3).

Spandler hátul is rendkívül magabiztos volt. A 17. percben előtt Lipl lőtt kapaura, Spandler védett. A kipattanó Horváth elé került, ám a magyar válogatott hálóőr hatalmas bravúrral ebbe is belekapott.

A szünethez közeledve jobbára a veszprémi térfélen folyt a játék, mégis nekünk adódott újabb lehetőségünk. Egy perc volt már csak a játékrészből, amikor Bencsik szerzett labdát, aki Tont indította. A brazil házi gólkirály lerázta Szeghyt és belőtte önmaga második, csapata negyedik gólját (0-4).

Dorogi szabálytalansága után Suscsák lőhetett hatméterest, aki Spandler fejét is érintve a hálóba bombázott (1-4).

Veszprémi lehetőséggel indult a második felvonás, amikor is Gerencsér lökete jócskán a kapu fölé szállt.

A 23. minutumban jártunk, amikor Fridrich passzát a Harnisch fülelte le. A játékszer Suscsák elé pattant, aki közelről a hálóba is juttatta azt. S ezzel még nem volt vége, húsz másodperccel később ugyanis Szeghy is betalált (3-4).

A vendéglátó mindent bevetett az egyenlítésért. Harnisch a 32. percben egy sarokrúgás után senkitől sem zavartatva lőhetett, de nem találta el a kaput.

A játékvezető úgy látta, hogy Östör szabálytalanul buktatta Fridrichet, ez pedig már a fővárosiak hatodik szabálytalansága volt a játékrészben. Ton végezte el a kisbüntetőt, amit nagy erővel be is vágott (3-5).

A végjátékban öt a négy ellen rohamoztak a hazaiak. Suscsák lépett oda Spandlernek, így újabb tízméterest lőhetett az 1. FCV. Ismét Ton végezte el a kisbüntetőt, aki most sem hibázott (3-6). A végén a bakonyiaknak is összegyűlt a hatodik szabálytalanságuk, az újpestiek is tízméterest lőhettek, csakhogy Lipl a kapufát trafálta telibe.

A Veszprém tehát győzött, amivel megerősítette vezető helytét a tabellán. Folytatás egy hét múlva a DEAC vendégeként.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 14. forduló:
Újpest–1. FC Veszprém 3-6 (1-4)
Budapest, vezette: Tamási (Deme, Fábián)
Újpest: Vámos – Szeghy, Suscsák, Lipl, Harnisch
Csere: Farsang, Klacsák, Dunai, Horváth B., Östör, Zsolnai, Tyukász
Vezetőedző: Németh Péter
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós (kapus), Dorogi, Schalbert, Boromisza, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Suscsák (19., 23.), ill. Ton (6., 19., 32., 39.), Spandler (10.), Gerencsér (14.)

futsalveszprem.hu
2022. december 10. 23:05