nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
MVFC BERETTYÓÚJFALU
1. FC VESZPRÉM
2024. április 22.
Utolsó mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
2
DEAC
3
2024. április 8.
#együttdobban

Fiataljaink vezetésével arattunk diadalt

A nagy elánnal kezdő, végig nagy kedvvel játszó 1. Futsal Club Veszprém kiütéses, 9-1-es diadalt ünnepelhetett a Nyírbátor vendéglátójaként az első osztályú bajnokság hétfői játéknapján.

Feledtetni a Haladás elleni vereséget! – ezzel a felkiáltással futott ki hétfő este a Március 15. utcai sportcsarnok parkettjére az 1. Futsal Club Veszprém, amely három nappal a címvédő elleni vereség után máris újabb bajnokit játszott az élvonalban. A tabella második helyére csak rosszabb gólkülönbsége miatt visszacsúszó bakonyiak a Nyírgyulaj jogutódjaként szereplő Nyírbátort fogadták, amely a tizedik helyről várta az összecsapást.

Az egyaránt sérült Boromisza Dániel, Tatai József és Kártik Zsombor továbbra is hiányzott a kék-fehérektől. A brazil Ton azonban visszatérhetett, és Fehér Zsolt vezetőedző is ott lehetett a kispad mellett – Szombathelyen ugyanis mindketten letöltötték öt sárga lap miatti eltiltásukat.

Ennél jobb kezdést nem is kívánhatott volna a publikum, kicsivel több mint fél perc kellett ugyanis csak a veszprémiek vezető találatához. Ton jobb oldali beadását Gerencsér közelről juttatta a hálóba (1-0).

A Faragó Lajos, Szentes-Bíró Tamás és Siska Gergő személyében három exdebrecenivel a kezdőcsapatában felálló Nyírbátor próbálta rendezni sorait, ami eredményre is vezetett. Spandler előbb Szabó, aztán Szentes-Bíró kísérletét is védte, ám a Lakatos elé pattanó lövést harmadjára már nem tudta hárítani (1-1).

Egy pillanatra sem zavarta meg a kapott gól a mieinket. Még mindig csak a 4. percben jártunk, amikor Ton közeli lövésébe még beleért Tóth, ám a kipattanót Gavrilovics az üres kapuba vágta. A veszprémiek nem lassítottak, azonnal jött az újabb találat. Ismét a brazil légiós játszotta a főszerepet, aki ügyesen tartotta meg a labdát, szépen fordult le a védőjéről, majd tíz méterről a hálóba bombázott (3-1).

A folytatásban is a hazaiak játszottak veszélyesebben, igaz, a lehetőségeik rendre kimaradtak. Öttel a szünet előtt Bencsik állt a legközelebb a gólszerzéshez, de a kapufa ekkor még kisegítette a nyírségieket. A túloldalon Szentes-Bíró kapáslövését Spandler fogta könnyedén. A 18. minutumban aztán a negyedik gólját is megszerezte az 1. FCV: Ton bal oldali szögletét Gavrilovics szép mozdulattal, kapásból a rövid alsóba vágta (4-1).

A szünetben kapust cserélt Fehér Zsolt, a csereként beállt Soós rögtön egy védéssel mutatkozott be. A játék minden elemében domináló házigazdának bő három perc kellett az újabb gólhoz: Fridrich bal oldali sarokrúgásából Molnár volt eredményes. S ezzel még nem volt vége, kisvártatva Garvrilovics gyönyörű emelésének köszönhetően már fél tucatnál járt a Fehér-csapat (6-1).

A 28. percben Molnár végezhetett el szabadrúgást tizenöt méterről, középről. Tóth ezt még kiütötte, de másodpercekkel később Molnár újabb távoli lökete után már tehetetlennek bizonyult (7-1). Az 1. FCV kilencese aztán még egyet lőhetett volna, de kisodródott helyzetből a kapufát trafálta telibe.

A mérkőzés utolsó negyedébe lépve öt a négy elleni játékkal rukkol elő a rivális, de így sem tudta feltörni a bakonyi reteszt. Ehelyett újra a vendég háló zörrent meg kétszer is. Előbb Gerencsér sarokkal lekészített labdáját Ábrahám vágta be, majd Bartha is eredményes volt, beállítva ezzel a 9-1-es végeredményt.

Mikulás előestéjén tehát szép jétékot, remek győzelmet ajándékoztak híveiknek a veszprémi futsalosok.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 14. forduló:
1. Futsal Club Veszprém–Nyírbátori SC 9-1 (4-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Vas (Kondákor, Kubicsek)
Veszprém: Spandler – Fridrich, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Soós, Koncsol (kapusok), Molnár R., Dorogi, Bognár, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Bartha
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Nyírbátor: Tóth K. – Faragó, Szentes Bíró, Siska, Csoma
Csere: Opre, Kása (kapusok), Szucsányi, Szabó S., Kerekes, Mizsei, Lakatos, Hadházi, Orosz
Vezetőedző: Baksa Csaba
Gólszerzők: Gerencsér (1.), Gavrilovics (4., 17., 26.), Ton (5.), Molnár (24., 28.), Ábrahám (37.), Bartha (38.), ill. Lakatos (3.)

Edzői értékelés

Nagy szükségünk volt erre a győzelemre, mert szerettünk volna tapadni az első két hely valamelyikére. Elég kevés gólt rúgtunk az idei szezonban, szerettünk volna javítani a gólkülönbségünkön, ami sikerült is. Maradéktalanul elégedettek lehetünk az eredménnyel és a játékunkkal is. A fiataljaink ma is bizonyították, hogy lehet rájuk számítani a jövőben. Nagyon örülünk, hogy sikerült kijavítanunk a pénteki fiaskót

– összegzett Fehér Zsolt.

futsalveszprem.hu
2022. december 5. 22:04