nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
MVFC BERETTYÓÚJFALU
1. FC VESZPRÉM
2024. április 22.
Utolsó mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
2
DEAC
3
2024. április 8.
#együttdobban

Nem bírtunk a címvédővel

A négy alapemberét is nélkülöző 1. Futsal Club Veszprém simán alulmaradt a címvédő Haladás vendégeként az NB I péntek esti összecsapásán.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Csúcsrangadóval folytatódott az első osztályú futsalbajnokság, amelynek pénteki játéknapján a címvédő, az idei kiírásban is top favoritnak számító Haladáshoz látogatott a várakozáson felül teljesítő, listavezető Veszprém.

A bakonyiak – akik az őszi „odavágót” 7-3-ra megnyerték – meglehetősen foghíjasan utaztak a vasi megyeszékhelyre, hiszen Boromisza Dániel, Tatai József és Kártik Zsombor sérülés, a brazil Ton pedig öt sárga lapos eltiltása miatt maradt távol. Ráadásul Fehér Zsolt vezetőedző is eltiltását töltötte, így ezúttal Németh Gábor másodedző dirigálta a gárdát.

Óvatosan, tapogatózva kezdtek a felek, az első öt perc különösebb helyzet nélkül telt el. A 6. percben Fridrich belépője után ígéretes szögből, tíz méterről végezhetett el szabadrúgást a Haladás. Az exveszprémi Vas Ádám állt a labda mögé, aki a rövid alsóba juttatta azt (1-0).

Nem sokkal később ismét Vas veszélyeztetett egy távoli bombával, amit Spandler bravúrral hárított. A brazil Arnon kapásból tüzelt, Spandler ezt is fogta. A Veszprém kontrázhatott, Kiss Milán került nagy helyzetbe, de Alasztics hárított.

Nyomtak a szombathelyiek. A játékrész derekánál Vatamanuc-Bartha lökete után a kapufa mentette meg a mieinket. Vatamanuc-Bartha aztán javított, ugyanis egy gyors ellentámadás végén Henrique-hez passzolt, a brazil szép mozdulattal alábökött a labdának, ami Spandler fölött a hálóba szállt (2-0).

Továbbra is a hazaiak játszottak veszélyesebben. Előbb Fridrich mentett a gólvonalról, majd Hajmási lőtt kapufát. A mieink ismét egy kontra végén veszélyeztettek: Spandler iramodott meg, Gerencsérhez passzolt, a korábbi szombathelyi tüzelt, ám Alasztics eszén nem tudott túljárni.

A szünet előtti utolsó percekre is maradtak a helyzetek. Gerencsér távoli löketét Alasztics ütötte fölé. A túloldalon pedig Dróth próbálkozását hatástalanította Spandler.

Veszprémi lehetőségekkel indult a második felvonás, de nem sikerült szépíteni. A másik térfélen Arnon szerzett labdát, s lőtte el keresztbe a labdát. A bal oldalon érkező Dróthnak már csak az üres kapuba kellett pofoznia a labdát (3-0).

Pontosan fél óra telt a mérkőzésből, amikor az exveszprémi Rutai és Kovács szép összejátéka után már 4-0 állt az eredményjelzőn.

A kék mezesek küzdöttek, hajtottak a szépítő gólért – Fellembek két kapura lövést is eleresztett –, de nem sikerült faragni a különbségből. Sőt, néggyel a vége előtt Nagy remek passzát Henrique helyezte a hosszú alsóba (5-0).

A hatodikat is belőhették volna a szombathelyiek. Molnár Raul szabálytalan szerelése után ugyanis Dróth végezhetett el büntetőt, de a válogatott center a kapu fölé lőtt.

A Veszprém tehát kikapott, de megőrizte vezető helyét a tabellán. Hétfőn (18.30) a Nyírbátor vendéglátójaként javíthat a Fehér-csapat.

Férfi futsal NB I, alapszakasz, 13. forduló:
Haladás VSE–1. Futsal Club Veszprém 5-0 (2-0)
Szombathely, vezette: Kovács G. (Wittner, Karsai)
Haladás: Alasztics – Hajmási, Dróth, Arnon, Vas
Csere: Homlok (kapus), Kovács M., Szalmás, Knizs, Nagy K., Henrique, Sipos, Vatamanuc-Bartha, Rutai
Veszprém: Spandler – Fridrich, Bencsik, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Koncsol (kapus), Molnár R., Schalbert, Bognár, Soós, Molnár D., Fellembek, Bartha, Kiss M.
Vezetőedző: Juan Ramon Calvo Rodriguez
Gólszerzők: Vas (6.), Hemrique (11., 36.), Dróth (27.), Kovács (31.)

futsalveszprem.hu
2022. december 2. 21:26