Fehér Zsolt: A csapatom szíve döntött!

Pénteken este 4-3-ra múltuk felül a vendég Berettyóújfalu gárdáját az NB I rangadóján. Az összecsapást követően a trénerek is értékelték a látottakat.
Kapcsolódó cikk
Vérbeli rangadó, parádés győzelem – élre állt a Veszprém!
Az NB I élére ugrott az 1. Futsal Club Veszprém, amely az idény eddigi legélvezetesebb, fordulatokban, izgalmakban és szép jelenetekben is bővelkedő mérkőzésén, ezer néző előtt győzte le a vendég Berettyóújfalut (4-3).

Így értékelték a látottakat a vezetőedzők

Fehér Zsolt: – A csapatom szíve döntött, illetve az, hogy mi tizennégy, ellenfelünk pedig hat játékossal vívta végig a mérkőzést. Hősiesen küzdöttünk, s a végén mi bírtuk jobban erővel. Nagyon nehéz mérkőzést, hatalmas derbit láthattak a szurkolóink, akik az első perctől az utolsóig velünk voltak. Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy féltávnál vezetni fogjuk a bajnokságot. Büszke vagyok a játékosaimra, hogy hisznek abban, amit csinálunk, s alázattal dolgoznak a mindennapokban. Azért küzdünk tovább, hogy ezzel a fiatal csapattal akár már idén éremért játszhassunk.

Trencsényi János: – Kiélezett, változatos, remek mérkőzést játszottunk. Mindkét csapat úgy játszott, mintha az élete múlna ezen a meccsen. Ebből kerekedett ki ez a remek rangadó. Sajnálom, hogy a végén alulmaradtunk egy góllal, de csak gratulálni tudok mindkét félnek.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Nemes küzdelem után magabiztosan nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában, péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom Győzelem szívvel, lélekkel! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. elolvasom Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom
2022. november 19. 10:59