A bajnokesélyest fogadjuk pénteken

Az NB I mezőnyében egyedüliként veretlen 1. Futsal Club Veszprém pénteken (18.30) a volt bakonyi játékosokat és válogatottak sorát felvonultató Kecskemétet fogadja a Március 15. utcai csarnokban.

Szerző: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Továbbra is a várakozásokon felül teljesít a nyáron megfiatalított veszprémi futsalcsapat, amely hat győzelemének és egy döntetlenének köszönhetően egy ponttal vezeti az első osztályú bajnokság tabelláját a Berettyóújfalu előtt. Mint arról múlt pénteken beszámoltunk, az 1. FCV a legutóbbi fordulóban az utolsó előtti helyen álló Csömör vendégeként is begyűjtötte a három pontot.

Felhívtam a játékosaim figyelmét, hogy csalóka a Rubeola tabellán elfoglalt pozíciója, ne gondolják, hogy könnyű mérkőzés vár ránk. Fiatal, jó csapatnak tartom a csömöri együttest, amely legutóbb be is bizonyította ezt. Jó mérkőzés volt, örülök, hogy sikerült elhozni a három pontot tőlük

– mondta el véleményét a vehir.hu-nak Fehér Zsolt vezetőedző.

A tabellára pillantva egyébként az is szembetűnő, hogy az eddigi hét forduló során a mieink kapták a legkevesebb gólt (tízet) az élvonalban. A tréner szerint ebben a csapat harcos mentalitása mellett a kitűnően védő Spandler Mátyás teljesítménye is kulcsszerepet játszik.

Elengedhetetlen az agresszív védekezés, a csúszás-mászás a pálya minden szegletében. Ehhez párosul Spandler Mátyás, aki nagyban hozzájárul ahhoz, hogy jelen pillanatban itt tartunk, hogy ilyen kevés gólt kaptunk. Bátran ki merem jelenteni, jelen pillanatban ő az ország egyik legjobb kapusa

– húzta alá a szakember, aki a szezon elején a bajnoki döntő egyik fő várományosaként aposztrofálta a gárda következő ellenfelét, a jelenleg ötödik, Bencsik Roland és Pál Patrik személyében két exveszprémit is felvonultató Kecskemétet.

Tartom magam ahhoz, amit a szezon elején mondtam. Most is úgy gondolom, hogy a Kecskemét az idei szezon bajnokesélyese. „Megszámlálhatatlan” – román, szerb és magyar – válogatott játékossal rendelkezik az együttesük, amelyet a szerb utánpótlásválogatott edzője vezényli. Mindezeket leszámítva mi a saját csapatunkkal és a jövőnkkel foglalkozunk. Megpróbáljuk a saját akaratunkat ráerőltetni az alföldiekre. Nyílt sisakos, sokgólos közönségszórakoztató találkozót várok a péntekitől

– fogalmazta meg várakozásait Fehér, aki Tatai József csapatkapitányra és régóta maródi helyettesére, Boromisza Dánielre sem számíthat a pénteki (18.30) hazai találkozón. Mint megtudtuk, mindkét „ősveszprémi” futsalos átesett a napokban egy-egy beavatkozáson, így egyelőre csak a pálya mellől buzdíthatják társaikat.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Nemes küzdelem után magabiztosan nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában, péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom Győzelem szívvel, lélekkel! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. elolvasom Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom
2022. október 20. 12:11