Háromból három!

Három forduló után is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a futsal NB I tabelláját az 1. FC Veszprém, amely péntek este Nyírbátorban gyűjtötte be a bajnoki pontokat.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A válogatott szünet után folytatódott az első osztályú futsalbajnokság. A remekül rajtoló – az újonc Nyíregyházát idegenben, a címvédő Haladást pedig hazai környezetben legyőző – Veszprém péntek este a Nyírgyulaj jogutódjához, a Nyírbátorhoz látogatott. A házigazda ötvenszázalékos mutatóval rendelkezett a forduló előtt, hiszen legyőzte a Rubeola együttesét, majd simán kikapott Kecskeméten.

A párharc esélyesének a bakonyiak számítottak, főként annak tudatában, hogy kétmeccses eltiltását követően visszatérhetett a csapatkapitány, Tatai József.

Nos, a gólkirály nem sokáig tétlenkedett: a 6. percben máris vezetést szerzett az övéinek, majd a szerb újonc, Gavrilovics duplázta meg a különbséget (0-2). A gólzáporos kezdést aztán visszafogottabb játék követte, a szünetig már nem zördültek a hálók.

Továbbra is hibátlan az 1. FCVTovábbra is hibátlan az 1. FCV

A 33. percben szépített a házigazda: Szőcs mattolta Spandlert (1-2). Mielőtt azonban vérszemet kaphattak volna a nyírségiek, a brazil Ton visszaállította a kétgólos különbséget. A mérkőzést végül mintegy keretbe foglalva Tatai állította be az 1-4-es végeredményt az utolsó minutumban.

Három forduló után továbbra is hibátlan az 1. FCV, amely jövő csütörtökön (18.30) az Újpestet fogadja a Március 15. utcai csarnokban.

Férfi futsal NB I, 3. forduló:
Nyírbátori SC–1. FC Veszprém 1-4 (0-2)
Nyírbátor, vezette: Kovács G. (Muhari, Juhász)
Nyírbátor: Opre – Szőcs, Szentes-Bíró, Siska, Csoma
Csere: Tóth K., Nagy Zs. (kapusok), Szabó S., Kerekes, Molnár R., Rácz, Lakatos, Hadházi, Orosz
Vezetőedző: Baksa Szabolcs
Veszprém: Spandler – Tatai, Dorogi, Bencsik Á., Gerencsér
Csere: Koncsol (kapus), Fridrich, Molnár R., Kártik, Ton, Gavrilovics, Fellembek, Bartha
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Szőcs (33.), ill. Tatai (6., 40.), Gavrilovics (7.), Ton (36.)

futsalveszprem.hu

További cikkek

Büntetők után hátrányban a Vehír Veszprém a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém 2-2-es döntetlent követően büntetők után maradt alul péntek este hazai pályán a DEAC ellen, a férfi futsal NB I bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 2-1-re módosult a debreceniek javára, vagyis a Veszprém hátrányból várhatja a jövő hétfői folytatást. elolvasom Hosszabbítás után egyenlített a DEAC a bronzpárharcban A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos előnyről kapott ki 5-4-re hosszabbítás után hétfő este a DEAC otthonában, a férfi futsal NB I bronzpárharcának második mérkőzésén. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása így 1-1-re módosult. elolvasom Előnyt szereztünk a bronzcsatában A VEHIR.HU Futsal Veszprém kétgólos hátrány után fordítva 4-3-ra legyőzte a DEAC együttesét péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban, a férfi futsal NB I bronzpárharcának első mérkőzésén. elolvasom Könnyedén nyertünk Debrecenben A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém 3-0-ra nyert a DEAC vendégeként a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti, utolsó előtti fordulójában. elolvasom Az Újpest nyerte a bajnoki rangadót A kupadöntőben a VEHIR.HU Futsal Veszprém örülhetett, a futsal NB I rájátszásának csütörtöki rangadóján azonban az Újpest FC-nek sikerült 2-1-re nyernie a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom
2022. szeptember 2. 21:20