Kemény erőpróba előtt – a címvédőt fogadjuk pénteken

Hazai pályán, a Március 15. utcai csarnok közönsége előtt is bemutatkozik a megfiatalított veszprémi futsalcsapat, amely péntek este (18.30) a címvédő, az NB I idei kiírásában is első számú esélyesének számító Haladással csap össze.

Szerző: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Mint arról hétfőn beszámoltunk, az 1. Futsal Club Veszprém magabiztos győzelemmel kezdte az élvonal 2022/2023-as kiírását, az újonc Nyíregyháza idegenbeli legyőzése (1-5) nem jelentett gondot a mieinknek.

Kapcsolódó cikk
Tükörsima győzelemmel kezdtük az idényt
Esélyt sem adott az újonc Nyíregyházának a Veszprém, amely vendégként 5-1-re nyert a futsal élvonal első fordulójának hétfői játéknapján.

Sikerrel vettük az első akadályt, elhoztuk Nyíregyházáról a három pontot. Az első lépést tehát megtettük, de nagyon hosszú még az út a célig, amit kitűztünk magunk elé. Mindig nehéz egy újonc ellen kezdeni a bajnokságot. Voltak azonban a mérkőzésnek olyan periódusai, amelyekben bebizonyítottuk, hogy a mienk a jobb csapat. Sokat birtokolták a labdát, okosan és türelmesen játszottunk, ennek volt köszönhető a siker

– értékelte a látottakat Fehér Zsolt vezetőedző, akinek együttesére a hazai nyitányon jóval nehezebb feladat vár. Pénteken (18.30) ugyanis a címvédő, s a nyáron tovább erősödő Haladás vendégeskedik a Március 15. utcai csarnokban, ahol az eddigiekhez hasonlóan idén is ingyenesen látogathatóak lesznek a találkozók. El is kell a segítség a megfiatalított bakonyi alakulatnak, amely a felsőházba jutást tűzte ki célul az idényre.

Fehér Zsolt: Megvan a tervünk, tudjuk, hogy mit szeretnénk majd játszani péntekenFehér Zsolt: Megvan a tervünk, tudjuk, hogy mit szeretnénk majd játszani pénteken

Nem kérdés, hogy a Haladás toronymagas esélyese az idei bajnokságnak. A címvédő velünk ellentétben nem távozó játékosokról számolt be, hanem tovább erősödött. Elvitték tőlünk a bajnokság egyik legjobb centerét, Rutai Balázst, illetve egy kiváló brazil játékossal tudtak még pluszban erősíteni

– emlékeztetett az 1. FCV vezetőedzője, aki hangsúlyozta, önmagukra kell figyelniük, a saját játékukat próbálják mérkőzésről mérkőzésre tovább fejleszteni.

Az idei szezonban nem a Haladást kell néznünk, s nem őket kell elsősorban két vára fektetnünk. Előttünk áll azonban kétszer húsz perc, ahol ezt meg fogjuk próbálni. Természetesen nem feltartott kézzel fogunk pályára lépni. Az elejétől kezdve a végéig nagyon koncentráltnak kell lennünk. Megvan a tervünk, tudjuk, hogy mit szeretnénk majd játszani pénteken. Szeretnénk egy kiélezett, jó mérkőzést vívni, ahol a megfiatalított, új csapatunk a tőle telhető legjobb formájában próbálja majd kiszolgálni a kilátogató közönségünket.

– zárta gondolatait a szakember, aki eltiltás miatt ezúttal sem számíthat a csapatkapitány, gólkirály Tatai József játékára, s a súlyos sérülés után lábadozó Boromisza Dániel sem bevethető még.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2022. augusztus 18. 15:20