Drámai csatában, hosszabbítás után maradtunk alul

A Balaton Bútor FC Veszprém 4-0-s hátrányból egyenlített, a hosszabbításban azonban kikapott a DEAC vendégeként a futsal élvonal bronzpárharcának második meccsén.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Hét nap alatt harmadszor találkozott egymással a DEAC és a Veszprém NB I-es futsalcsapata. Múlt hétfőn, az alapszakasz záró körében 6-3-ra nyertek a mieink. Pénteken viszont, ugyancsak a Március 15. utcai sportcsarnok közönsége előtt a hajdúságiak győztek (3-5), akik így 1-0-s vezetést szereztek az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcában.

Nem sok idejük maradt azonban a bakonyiaknak sebeik nyalogatására, hiszen a hét elején folytatódott a bronzcsata: Fehér Zsolt legénysége arra készült, hogy a hajdúsági megyeszékhelyen visszaveszi pályaelőnyét.

A mérkőzés azonban nem a mieink elképzelései szerint kezdődött. A brazil Coito révén a 4. percben a hazaiak szereztek a vezetést, akik a folytatásban is uralták a találkozót, s több helyzetet is kialakítottak. Több esetben is Spandleren múlt, hogy nem nőtt tovább a különbség.

A DEAC eközben jól zárt, a Fehér-csapat nem tudott nagyobb lehetőségeket kidolgozni. A hazaiak mezőfölényét Fehér Zsolt időkéréssel próbálta megtörni, csapata játéka pedig meg is élénkült. Négy perccel a szünet előtt aztán ismét megakadt a veszprémi támadógépezet, Ton ugyanis combsérülést szenvedett, aki átmenetileg el is hagyta a pályát.

Nehéz helyzetben a veszprémiek (archív fotó)Nehéz helyzetben a veszprémiek (archív fotó)

A hajrához érve megduplázták előnyüket a fekete mezesek. Thiago tartotta a labdát nagyszerűen háttal az alapvonalnál, majd a középen érkező Szentes-Bíróhoz tálalt, akinek már könnyű dolga volt (2-0).

Kisvártatva Rutai húzta meg a jobb oldalon, Tataihoz passzolt, de Krajcsi és Thiago együttes erővel megakadályozta a csapatkapitányt a gólszerzésben. Nem sokkal később Pál tüzelt tizenkét méterről, ám Krajcsi ismét résen volt. A túloldalon Spandler sem maradt adós az újabb védéssel, a válogatott portás Coito löketét hatástalanította.

Két ígéretes lövéssel kezdte a második felvonást a Veszprém, de Krajcsi állta a sarat. Aztán jött a hidegzuhany: Berecz bal oldali szögletét követően ugyanis Coito jobbal átvette a labdát, majd ballal nagy erővel a bal alsóba bombázott (3-0). A 25. percben láthattuk az addigi legnagyobb veszprémi helyzetet: Tatai elfektette Krajcsit, ráfordult, Faragó azonban blokkolt a gólvonalon állva. A meccs háromnegyedéhez érve egy-egy kapufát is feljegyezhettünk: előbb Szentes-Bíró, aztán egy kontra után Pál találta el a lécet.

A Veszprém öt a négy elleni játékkal próbált visszajönni a meccsbe. Elsőre nem jött be a húzás. Harmati két veszprémi védő között Tatainak lőtt gólt (4-0). Fehér Zsolt ekkor sem tágított: maradt a vészkapusos játék. Öttel a vége előtt Ton szerzett labdát, sarokkal Fridrcihnek passzolt, utóbbi Rutait találta meg, aki tíz méterről nagy gólt lőtt. Másodpercekkel később ismét Rutai villant meg, aki egy szép csellel becsapta Szentes-Bírót és újabb bombát vágott (4-2).

Elek Gergő időt kért, de folytatódtak a veszprémi rohamok. Krajcsi két bravúrt is bemutatott Ton, illetve Pál kárára. Tizenegy másodperc volt már csak vissza, amikor Pál löketével még közelebb lopódzott a Balaton Bútor.  Az igazi dráma azonban még hátra volt: Thiago nem tudott felszabadítani Ton blokkolt, s Pálhoz passzolt, aki két másodperccel a rendes játékidő előtt tizenkét méterről a bal alsóba bombázott (4-4).

Jöhetett a kétszer öt perc hosszabbítás, amelyben ismét az Elek-csapat szerzett vezetést. Coito szerelte az oldalvonal mellett Pált, akinek ráadásul beakadt a lába a hálóba, így lemaradt. A brazil megiramodott, majd kilőtte a hosszú felsőt (5-4). Tatai egy szabadrúgás után egyenlíthetett volna, ám Siska kivágta a gólvonalról.

A ráadás második felében jártunk, ismét vészkapussal rohamoztak Tataiék. Rutai találta meg középen Tont, a brazil ismét egalizát (5-5). Úgy tűnt, hogy következhetnek a büntetők. Negyvenhét másodperc volt már csak vissza, amikor Harmati remek átadása után Thiago megszerezte a győztes találatot (6-5).

A DEAC így már 2-0-ra vezet a párharcban, melyet pénteken akár le is zárhat Veszprémben.

Férfi futsal NB I, a 3. helyért, 2. meccs:
DEAC–Balaton Bútor FC Veszprém 6-5 (4-4, 2-0)
Debrecen, vezette: Muhari (Kiss, Goneth)
DEAC: Krajcsi – Coito, Thiago, Berecz, Szabó J.
Csere: Tóth B. (kapus), Faragó, Szentes-Bíró, Vass, Siska, Harmati, Rácz, Harcsa
Vezetőedző: Elek Gergő
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai
Csere: Koncsol (kapus), Ton, Dorogi, Boromisza, Bognár, Bencsik Á., Molnár R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Gólszerzők: Coito (4., 22., 42.), Szentes-Bíró (17.), Harmati (34.), Thiago (50.), ill. Rutai (35., 35.), Pál (40., 40.), Ton (47.)
A párharc állása: 2-0, a DEAC javára

futsalveszprem.hu

További cikkek

Nemes küzdelem után magabiztosan nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában, péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom Győzelem szívvel, lélekkel! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. elolvasom Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom
2022. május 30. 20:54