nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
1. FC VESZPRÉM
PTE-PEAC
2024. április 3.
Utolsó mérkőzés
PTE-PEAC
1
1. FC VESZPRÉM
5
2024. március 27.
#együttdobban

A bronzért játszhatunk a folytatásban

A Balaton Bútor FCV 6-3-ra legyőzte a vendég DEAC-ot a futsal NB I felsőházi rájátszásának záró körében. Mivel azonban a Berettyóújfalu a papírformának megfelelően nyerni tudott Újpesten, a mieink lecsúsztak a bajnoki döntőről.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

A futsal élvonal felsőházi rájátszásának utolsó fordulója előtt még három csapat is versenyben volt a bajnoki döntőt jelentő második helyért (a címvédő, alapszakaszgyőztes Haladás már korábban bebiztosította finalista pozícióját). A legkedvezőbb helyzetből a Berettyóújfalu várta a hétfő játéknapot, amely úgy utazott Újpestre, hogyha nem kap ki, biztosan harcba szállhat az aranyéremért. Az ezzel egy időben kezdődő Veszprém–DEAC találkozón eközben mindkét fél abban bízhatott, hogy begyűjti a három pontot, a fővárosi találkozó pedig a lila-fehérek sikerével zárul.

A kezdő sípszót megelőzően Porga Gyula polgármester adta át Tatai József csapatkapitánynak a város elismerését, a gárda ugyanis a csapatsportok versenyében 2020-ban harmadik, 2021-ben pedig második helyezést ért el.

Rögtön az elejétől nyílt sisakos küzdelem jellemezte a játékot. Az első védést Krajcsi mutatta be, aki könnyedén hárította Rutai éles szögből leadott lövését. A 3. percben aztán egy öngólnak köszönhetően megszerezték a vezetést a mieink: a labda Bereczről pattant a vendég hálóba.

Kisvártatva Rutai végezhetett el veszélyesnek ígérkező szabadrúgást. A veszprémi center azonban lövés helyett Tataihoz passzolt, akinek a közeli lövését a gólvonalról rúgták a debreceniek. A mieink továbbra is veszélyesen futsaloztak, az ellenfél gyors ellentámadásokkal veszélyeztetett. Olyannyira, hogy a játékrész derekánál három az egy ellen vezethették a labdát a cívisvárosiak, de a helyzet kimaradt.

A Veszprém könyörtelenül megbüntette ellenfele hibáit. Tatai húzott el a jobb oldalon, s pörgetette át a játékszert Krajcsi felett (2-0).

Kétgólos előnye birtokában némileg visszább húzódott a házigazda, a debreceniek több nagy lehetőséget is kidolgoztak, a helyzetkihasználással azonban hadilában álltak.

Hattal a szünet előtt aztán Thiago cselezgetett, majd gyönyörű mozdulattal átlöbbölte a labdát a kifutó Spandler felett (2-1). A folytatásban is a hajdúságiak futsaloztak veszélyesebben, ám Fehér Zsolt időkérése után már nem esett több gól a szünetig.

Vendég lehetőséggel indult a második felvonás: Szabó János lőtt a kapu mellé nagy helyzetben. A Balaton Bútor ismét büntetett: a 23. minutumban Fridrich indult a saját térfeléről, senkitől sem zavartatva elhúzott a jobb oldalon, s a hálóba lőtt (3-1).

Két perccel később ismét Rutai lőhetett szabadrúgást, aki ezúttal Pálnak passzolt, a bakonyiak tízese pedig védhetetlenül kilőtte a hosszú felsőt (4-1).

Elek Gergő időt kért és áttért az öt a négy elleni játékra, amelyben Krajcsi volt a hátsó ember. A fekete mezesek játékában ott volt a veszély, Thiago például hatalmas kapufát lőtt. Fél óra elteltével aztán Szentes-Bíró talált be közelről, majd Thiago távoli bombája után Dorogiról pattant a hálóba a labda (4-3).

A DEAC tovább kockáztatott, amit ismét kihasznált a Fehér-csapat. Hárommal a vége előtt Ton volt eredményes egy gyors kontra után, majd Faragó öngóljával alakult ki a 6-3-as végeredmény.

A forduló másik találkozóján a Berettyó 5-0-ra nyert Újpesten, így döntőzhet a Haladással. A harmadik helyen záró Veszprém a bronzért küzdhet meg a DEAC-cal, a három nyert meccsig tartó párharc már pénteken kezdetét veszi a Március 15. utcai csarnokban.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 10. (utolsó) forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–DEAC 6-3 (2-1)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Tamási (Deme, Mákos)
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai
Csere: Koncsol (kapus), Molnár D., Ton, Dorogi, Boromisza, Bognár, Bencsik Á., Molnár R., Kiss M.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
DEAC: Krajcsi – Coito, Thiago, Berecz, Szabó J.
Csere: Tóth B. (kapus), Faragó, Szentes Bíró, Vass, Siska, Harmati, Rácz, Harcsa
Vezetőedző: Elek Gergő
Gólszerzők: Berecz (3. – öngól), Tatai (12.), Fridrich (23.), Pál (25.), Ton (37.), Faragó (39. – öngól), ill. Thiago (14.), Szentes-Bíró (30.), Dorogi (32. – öngól)

futsalveszprem.hu
2022. május 23. 21:20