nap
óra
perc
mp
Következő mérkőzés
Balaton Bútor FCV
DEAC
2022. május 23.
Utolsó mérkőzés
MVFC Berettyóújfalu
2
Balaton Bútor FCV
1
2022. május 17.
#együttdobban

Tükörsima sikerünkkel továbbra is küzdhetünk a döntőért

A Balaton Bútor FC Veszprém rendkívül magabiztos, 6-0-s győzelmet aratott a vendég Újpest ellen hétfőn a futsal élvonal felsőházi rájátszásában.

Tudósítás: Zatkalik Dávid / vehir.hu

Kötelező feladat várt a bajnoki döntőt jelentő második helyért küzdő veszprémi futsalosokra, akik az NB I felsőházi rájátszásának hétfő esti meccsén az ötödik helyezett Újpest gárdáját fogadták. A bakonyiaknál továbbra is hiányzott Boromisza Dániel, a brazil Sergio viszont visszatérhetett sérülését követően. A fővárosiaknál Németh Péter vezetőedző mellett a brazil Lucas is eltiltását töltötte.

A Balaton Bútor ragadta magához a kezdeményezést, a vendégek jobbára védekezésre kényszerültek. Az első lehetőség Ton előtt adódott, aki a kapu mellé lőtt, majd Tatai is célt tévesztett. Ton újabb lövésénél aztán már védenie kellett Vámosinak. A 6. percben viszont az újpesti hálóőr is tehetetlennek bizonyult: Tatai nyolc méterről elvégzett, bal oldali szabadrúgását követően Sergio előzte meg védőjét, s lőtt gyönyörű mozdulattal, sarokkal a hálóba (1-0).

A vendégeknél Sánta tüzelt távolról, ami könnyű csemegét jelentett Spandlernek. Máris jött a gyors hazai kontra: Ton ugratta ki Tatait, aki jó helyzetben mellé lőtt. Sorra jöttek a veszprémi helyzetek. Ton újabb löketénél ismét résen volt Vámosi, majd a bal szélen iramodott meg a brazil, aki védőjét lehagyva a kapu mellé pörgetett.

A 13. percben Vámosi vesztett labdát, Pál lecsapott rá, Tonhoz passzolt, aki középről kíméletlenül bevágta (2-0).

A negyedik kerületiek a folytatásban is erőtlenül, ötletlenül futsaloztak, így nem forgott veszélyben Spandler portája. A Fehér-csapat uralta a játékot, de újabb gól már nem született.

A második felvonás is veszprémi lehetőségekkel kezdődött, de Vámosi állta a sarat. A 24. minutumban jártunk, amikor Pál jobb oldali szögletét követően Tatai senkitől sem zavartatva, hat méterről a jobb alsóba zúdította a játékszert (3-0).

Szinte felbillent a pálya – a házigazda futószalagon alakította ki a lehetőségeit. Igaz, a helyzetkihasználás nem mindig működött tökéletesen. A 28. percben Dorogi és Rutai vezethetett kontrát. Rutai önzetlenül tálalt társához, aki kihagyta az ajtó-ablak helyzetet. Kisvártatva pedig Fridrich, majd Rutai lábában maradt a gól.

Hattal a vége előtt Vámosi kaszálta el a hatoson belül Fridrichet. A hatméterest Pál értékesítette a csereként beállt Tyukásszal szemben (4-0).

Öt a négy elleni játékra váltottak a budapestiek, de ez sem jött be nekik. Tatai ugyanis labdát csent és az üres kapuba ívelt. A kegyelemdöfést Rutai adta meg a riválisnak, kialakítva a 6-0-s végeredményt. Külön öröm, hogy a hajrában a fiatalok is szerepet kaptak, a tizenhat esztendős Koncsol a végén védeni is tudta Ricardo közeli próbálkozását.

A Veszprém fontos győzelmet aratott, hiszen a következő körben ki-ki mérkőzést vívhat a Berettyóújfalu ellen a második helyért.

Férfi futsal NB I, felsőházi rájátszás, 8. forduló:
Balaton Bútor FC Veszprém–Újpest 6-0 (2-0)
Veszprém, Március 15. utcai sportcsarnok, 900 néző. Vezette: Wittner (Ibriksz, Héra)
Veszprém: Spandler – Tatai, Fridrich, Pál, Rutai
Csere: Koncsol (kapus), Ton, Dorogi, Sergio, Bognár P., Bencsik Á., Molnár D., Molnár R.
Vezetőedző: Fehér Zsolt
Újpest: Vámosi – Sánta, Ricardo, Suscsá, Harnisch
Csere: Tyukász (kapus), Erdélyi, Szeghy, Horváth B., Kövesfalvi, Kovács D., Östör
Gólszerzők: Sergio (6.), Ton (13.), Tatai (24., 35.), Pál (34. – büntetőből), Rutai (40.)

Edzői értékelés

Azt kértem a fiúktól, hogy már a mérkőzés elején nagy nyomást helyezzenek az Újpestre. A srácok ezt be is tartották, aminek eredményeként előnnyel mehettünk a szünetre. A végeredmény ellenére sem éreztem teljesen élesnek a csapatomat, sok helyzetet kihagytunk. Az viszont jól mutatja az erőnket, hogy az elmúlt két mérkőzésen gólt sem kaptunk, amiben rengeteg munka van. Külön kiemelném a fiatajainkat, aki a meccs végén jó játékkal és nagy alázattal szálltak be. Fontos győzelmet arattunk, zsebben a három pont. Az a célunk, hogy Berettyóújfalun kiharcoljuk a döntőbe jutást

– fogalmazott Fehér Zsolt a lefújást követően.

futsalveszprem.hu
2022. május 2. 21:24