Tíz mérkőzés, tíz győzelem

Az U17-es csapatunk hibátlan teljesítményt tudhat maga mögött a kiemelt bajnokságban.

Az U17-es csapatunk decemberben három mérkőzést játszott hazai pályán az országos kiemelt bajnokságban. Weisz Zoltán vezetőedző boldogan értékelte a látottakat. Hangsúlyozta, minden játékosát maximális dicséret illeti, nem is elsősorban az eredmények miatt, hanem azért a fejlődésért, amit az edzéseken elvégzett munkával értek el a fiatalok.

A decemberi teljesítményünk mellett a komplett őszi szezonunk is kiválóra sikeredett. Mind a 10 mérkőzésünket megnyertük, 63 rúgott gól mellett 26 kapott gól szerepel. Bognár Patrik csapatunk játékosa vezeti a góllövő listát 22 találattal. Azt tudom ígérni nekik, hogy jövőre még keményebben fogunk dolgozni, hogy a fejlődésük töretlen maradjon. Csak azt várom tőlük, hogy ebben partnerek legyenek. Amennyiben betartják ezt, ez a generáció a klub életében is jelentős szerepet játszhat a későbbiekben. 

Az U17-es csapat decemberben sorban a Haladást, 5 starst és a Hidegkút alakulatát is két vállra fektette. Weisz Zoltán vezetőedző külön-külön is összegezte a derbik tapasztalait. Rámutatott, hogy a három mérkőzésen különböző erősségű, más játékstílusú ellenfelekkel találkoztak, de így is sikerült megtalálniuk ellenfeleik gyengepontjait, amely kilenc pontot ért.

A Haladás elleni mérkőzésen az első félidőben a rossz játék felfogásunknak köszönhetően csak kerestük a fogást a jól védekező ellenfelünkön. A második felvonásban sikerült ritmust váltanunk, gyorsabb, kezdeményezőbb játékunkkal felörőltük a Szombathely csapatát és magabiztos győzelmet arattunk. A 5 Stars SE ellen igazi rangadó várt ránk, melyet kiváló nagypályás játékosok alkotnak. Az összecsapás első 10 percét leszámítva végig irányítottuk a mérkőzést, megtaláltuk az ellenfelünk játékának ellenszerét, és nagyon jól játszva, rengeteg futsal játékelemet alkalmazva sikerült győzelmet aratnunk. A Hidegkút volt a harmadik ellenfelünk, amely ellen mindenkinek sok játékidőt tudtam adni: a fiatalok éltek is a lehetőséggel és magabiztosan hozták a kötelező győzelmet.

Eredmények:

Kiemelt U17 -12.05. - 11. forduló
Szilágyi DSE - Haladás VSE 5:1 (1:1)
Szilágyi DSE: Koncsol Norbert  - Meczner Boldizsár, Schalbert Dominik, Molnár Dániel, Bognár Patrik - Ódor Balázs, Dorogi Gergő, Juhász Márk, Varga Milán, Nagy Zsombor, Fenes Dávid, Hámori Marcell, Pálfi Roland, Csomai Regő. 
Gólszerzők: Molnár Dániel (2), Meczner Boldizsár, Varga Milán, Ódor Balázs. 

Kiemelt U17 - 12.12. - 1. forduló, halasztott mérkőzés 
Szilágyi DSE - 5 Stars SE 8:6 (5:2)
Szilágyi DSE: Koncsol Norbert  - Meczner Boldizsár, Molnár Dániel, Schalbert Dominik, Bognár Patrik - Ódor Balázs, Dorogi Gergő, Juhász Márk, Varga Milán, Fenes Dávid, Hámori Marcell, Bognár Martin, Csomai Regő.
Gólszerzők: Bognár Patrik (3), Molnár Dániel (2), Schalbert Dominik, Ódor Balázs, Varga Milán.

Kiemelt U17 - 12.18. - 12. forduló
Szilágyi DSE - Hidegkút SC 8:2 (5:0)
Szilágyi DSE: Csomai Regő - Meczner Boldizsár, Hajdu Márton, Molnár Dániel, Bognár Patrik - Ódor Balázs, Dorogi Gergő, Juhász Márk, Varga Milán, Hámori Marcell, Tóth Benedek, Bognár Martin, Csomai Regő. 
Gólszerzők: Meczner Boldizsár (3), Bognár Patrik (2), Molnár Dániel, Hajdu Márton, Varga Milán. 

U17-es csapatunk számára január 9-én, vasárnap kezdetét veszi a kiemelt bajnokság tavaszi szezonja.

#együttdobban #ezveszprém

futsalveszprem.hu

További cikkek

Ovádi Péter: Álomból közösség, küzdelemből erő, hitből valóság született! A VEHIR.HU Futsal Veszprém története legnagyobb sikerét aratta azzal, hogy szombat este megnyerte az élvonalbeli futsalbajnokságot. A lefújást követően a vezetőség és a szakmai stáb tagjai, illetve játékosok is nyilatkoztak portálunknak. elolvasom Klubtörténeti siker: bajnok a VEHIR.HU Futsal Veszprém! Fennállása legnagyobb sikerét érte el szombat este a VEHIR.HU Futsal Veszprém. Javier Rodríguez legénysége az NB I döntőjében harmadszor is legyőzte a Kecskemét együttesét – sokáig emlékezetes, parádés hangulatú, telt ház előtti hazai sikerével pedig megszerezte a klub első bajnoki címét. elolvasom Kecskeméten is nyert, szombaton bajnok lehet a Veszprém! A VEHIR.HU Futsal Veszprém végletekig kiélezett küzdelmet követően 2-1-re nyert a ScoreGoal Kecskemét vendégeként az NB I döntőjének második mérkőzésén szerdán. A kék-fehérek összesítésben 2-0-ra vezetnek a párharcban, ha szombaton sikerül nyerniük hazai pályán, megszerzik történetük első bajnoki aranyát. elolvasom Fontos lépést tett a Veszprém a bajnoki cím felé A házigazda VEHIR.HU Futsal Veszprém 4-2-re nyert a tavalyi ezüstérmes ScoreGoal Kecskemét ellen az NB I bajnoki címéért folytatott párharc első mérkőzésén szombaton. elolvasom Történelmet írt a VEHIR.HU Futsal Veszprém! A vendég Újpest FC elleni péntek esti, 6-3-as győzelmével egy fordulóval a rájátszás vége előtt bebiztosította első helyét a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely így hazai pályán kezdheti története első NB I-es bajnoki döntőjét! elolvasom
2022. január 7. 15:32