Parázs küzdelmek az apaság küszöbén

A Balaton Bútor FCV csapatkapitánya, Tatai József sok jót remél a naptári évtől: a válogatott futsalos már gőzerővel készül az apaságra, nem feledve a harcot, amely a bajnoki aranyért és a kupa-címvédésért folyik.

Rutinos futsalosunk, Tatai József tavalyi esztendeje kevésbé alakulhatott volna jobban. Hogy néhány példával is éljünk: az elmúlt kiírásban nyújtott teljesítményéért (gólkirály lett a bajnokságban és a kupasorozatban is) a szövetség az év játékosának választotta a hetes számú mez birtokosát.

Nem felejtve, hogy Tatai továbbra is meghatározó szerepet töltött be a válogatottban, míg jövendőbeli feleségével babavárásnak is örvendhettek.

Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az elmúlt évben pályafutásom csúcsán jártam, amelynek megkoronázása a Magyar Kupa-győzelem volt. A magánéletemben szintén csak örömteli pillanatok jutottak számomra; a kedvesem igent mondott, amikor megkértem a kezét, nem sokkal később pedig elárulta, rövidesen szülők leszünk. Úgy éreztem akkor, abban a pillanatban, hogy hamarosan mindenem meglesz, amire valaha is vágytam

– emlékezett vissza csapatkapitányunk.

A Balaton Bútor FCV a 2021/2022-es kiírás őszi felvonását a harmadik, felsőházi pozíciót eredményező helyen zárta. Ugyanakkor nem elfelejtendő, hogy három bajnoki mérkőzés még hátravan az alapszakaszból. Tatai József az elmúlt tizenöt fordulóban összesen húsz góllal járult hozzá a teljesítményünkhöz, amely eredménnyel egyelőre a góllövőlista élén helyezkedik el.

Karrierem egyik, ha nem a legkiegyenlítettebb idényét élem a csapatok eredményeit tekintve. A tíz gárdából hétnek továbbra is komoly esélye van a felsőházi szereplésre, így korántsem szabad még hátradőlnünk. Januárban egy idegenbeli kupamérkőzéssel nyitunk, majd egy hazai-, illetve két vendégségbeli küzdelem is vár még ránk a bajnokságban. Nem titok: minden meccsen győzni szeretnénk!

Jövő hétfőn az alsóbb osztályban szereplő szolnoki Lurkó FC otthonába látogatunk Magyar Kupa-mérkőzésre. Bajnokik tekintetében január 17-én Debrecenbe utazunk, míg 21-én a Kistarcsa érkezik majd a Március 15. utcai sportcsarnokba. A hónapot és az alapszakaszt pedig az egyik legkellemetlenebb rivális, a Berettyóújfalu vendégeként zárjuk 31-én.

A téli pihenés, ahogy nekem, úgy a csapattársaimnak is jót tett. Öröm volt a családtagokkal, barátokkal tölteni egy kis időt. A hét elején motivációtól telve vágtunk neki az edzéseknek. A célunk az, hogy mindannyian maximálisan visszanyerjük a formánkat, hiszen parázs küzdelmek várnak ránk a bajnoki címért vívott harcban, valamint a Magyar Kupa-címvédésért folytatott küzdelemben. Klubtörténeti sikert szeretnénk elérni!

A fennállásának tizenegyedik esztendejét megkezdő Balaton Bútor FC Veszprém hazai mérkőzéseire 2022-ben is ingyenes a belépés. Klubunk minden szurkolót szeretettel vár a rangadókra.

futsalveszprem.hu

További cikkek

Nemes küzdelem után magabiztosan nyert a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém magabiztos, 5-1-es győzelmet aratott a DEAC ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának negyedik fordulójában, péntek este a Március 15. utcai sportcsarnokban. elolvasom Győzelem szívvel, lélekkel! A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. elolvasom Alulmaradtunk Nyíregyházán A VEHIR.HU Futsal Veszprém 6-2-es vereséget szenvedett a Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának második fordulójában hétfőn. elolvasom Háromgólos hátrányból mentettünk pontot Háromgólos hátrányból kapaszkodott vissza a VEHIR.HU Futsal Veszprém, amely 5-5-ös döntetlent játszott a vendég ARAMIS ellen a férfi futsal NB I felsőházi rájátszásának pénteki nyitómérkőzésén. elolvasom Hivatalos: az MLSZ Veszprémben rendezi meg a futsal Magyar Kupa négyes döntőjét A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön bejelentette, hogy a futsal Magyar Kupa 2025/2026-os négyes döntőjének május 2-3. között a veszprémi Március 15. utcai sportcsarnok biztosít majd otthont. Az eseményen a rájátszás menetrendjét is kisorsolták a szervezők: a címvédő, alapszakaszgyőztes bakonyiak március 6-án, pénteken 18.30-kor a budaörsi Aramis SE-t fogadják az első körben. elolvasom
2022. január 5. 18:30